Mikor lett természetes, hogy a baba étele is gyárban készül?

Mikor lett természetes, hogy egy baba étele is gyárban készül?
Talán a tápszerek “feltalálásától”? Szándékosan írtam a feltalálás szót ide.

Mikor lett természetes az ipari embertartás?

Sokszor hallani a magyarázatot: „nincs idő”, „túl fáradt vagyok”, „praktikusabb az üveges bébiétel”.
De tényleg nincs idő? Tényleg praktikusabb az üveges étel? Igen, praktikusabb: ott van a polcon, a tetejét csak le kell pattintani, ahhoz nagyon bénának kell lenni, hogy a melegítéskor odaégjen a kislábos aljára. Mivel a mikróban melegítik, mert az gyors.

Egy városi anyukának – vagy akár a falvakban élők többségének ma Magyaroszágon – vannak-e olyan fizikai terhei, mint régen?
Nem kell földet művelni, kapálni.
Nem kell a többségnek hajnalban kelni, állatokat etetni.
Nem kell vizet hordani kútról, az utcai közkutakból, csapoktól, tüzet rakni, egész nap a túlélésért dolgozni.

Mégis, ma már sokaknak túl nagy teher egy krumpli és egy répa megfőzése a saját gyereküknek.

Nem a bébiétel a fő probléma

Hanem az, hogy lassan mindent kiszervezünk: az ételt, az időt, a felelősséget, a kapcsolatot az alapanyagokkal.

És közben természetessé válik, hogy a legintimebb dolog – a gyermek táplálása – is ipari termék legyen.

Persze, néha jól jön az üveges étel.
De amikor ez válik alapértelmezetté, akkor érdemes feltenni a kérdést: nem mi alkalmazkodunk-e túl könnyen egy olyan rendszerhez, ami a kényelmünkből profitot csinál?

Lehet ezt időhiánynak nevezni.
De lehet nevén is nevezni: elkényelmesedésnek, vagy érdektelenségnek.
De mindkettőnek ára lesz.

Tudják, azt ki fizeti majd meg?